Borbély Ádám
PANORÁMÁS, AKÁR 200M2 ÖSSZTERÜLETŰ HÁZ ÉPÍTÉSÉRE IS ALKALMAS TELEK KISBOLDOGTANYÁN, MINDEN KÖZMŰ ELÉRHETŐ! Szentendre Kisboldogtanya részén, csendes, kertvárosi, szép házakkal beépült környezetben, a Duna irányába néző, elvehetetlen panorámával eladó egy 720m2-es, Üh/1 besorolású építési telek. Az ingatlan rendezett, jól járható, aszfaltozott mellékutcában található. Utcafrontja 20 méter, így a rá épülő ház formája tekintetében sem szükséges kompromisszumokat kötni. Terepszint felett 10%, míg terepszint alatt 15% beépíthetőséggel rendelkezik, a telek domboldali, lankás fekvésének köszönhetően ez jól kihasználható, akár egy 200m2 hasznos területű ház építésére is alkalmas. (Megengedett építménymagasság terepszint felett 4,5 méter) Tulajdonosa korábban készíttetett terveket a rá építésre szánt ház tekintetében, melyeket szívesen átad a vevő részére. Az ingatlanba minden közmű beköthető, vagy már rendelkezésre áll. Víz kiépített aknával telken belül, villany számára mérőhely is létesítsére került, míg a gáz és a csatorna a telekhatárról, az utcából beköthetőek. Bár domboldali elhelyezkedésű, a telek jól hasznosítható, az építkezéshez nagy léptékű földmunka nem szükséges. Ház építésén felül parkolás is, több autó számára is megoldható lesz. A terület jelenleg 3 oldalról bekerített. A telek keleti kitettségű, a Duna irányába néző panorámával rendelkezik, mely a rá építhető épület minden szintjéről élvezhető lesz. A környezett adottságainak köszönhetően a panoráma elvehetetlen. Az utca rendezett, aszfaltozott, a környező telkek szinte mindegyike beépült, a legtöbb házban életvitelszerűen laknak. Bevásárlási lehetőségek, intézmények, szolgáltatások a környéken könnyen elérhetőek. Az ingatlan irányára: 36,9 M Ft Irányár: 36900000 Ft Referencia szám: TK088600
720 m2
Utcában
Utcában
Külterület
Telken belül
Telken belül
Nincs megadva
Keress egyszerűen az eladó telkek között az ország legnagyobb telekadatbázisában, vagy add fel hirdetésed néhány kattintással.
Az Eladótelek.hu az Ingatlancsoport tagja.
Eladó telkek Magyarországon - Eladótelek.hu © 2025 Minden jog fenntartva